Kötődés és szabadság

Gestalt tréning a kapcsolatainkról

 

 

Szeretettel várlak a következő hétvégi Gestalt tréningemre, melynek témája az emberi kapcsolatok lesznek. A tréningen azon munkálkodhatsz, hogy miképp teheted élőbbé és örömtelibbé a kapcsolataidat.  

 

 

Sokféle közegben kapcsolódunk másokhoz: vannak intim, családi kapcsolataink, vannak távolabbi kapcsolódásaink, van olyan, ahol egy csoporthoz vagy közösséghez tartozunk. Mindegyikben van valamilyen kötődés egymáshoz: ennek alapja többnyire a pozitív érzelem, a vágyak és szükségletek kielégítésének szándéka. A kötődés alapvető fontosságú, ez adja a kapcsolat stabilitását, ugyanakkor veszélyt is jelenthet: a magunk feladásának veszélyét. Mindannyian folyamatosan törekszünk a szabadságra, arra, hogy azt gondoljuk, mondjuk, tegyük vagy ne tegyük, amit jónak látunk. Természetes, hogy egy kapcsolatban is ugyanezt szeretnénk.
Ez a két törekvés sokszor összeütközik, és ha ezt nem jól kezeljük, zűrzavart, rossz kompromisszumokat, nyílt vagy rejtett harcot, kielégületlenséget, eltávolodást, magányt okoz.

Az egészséges és örömteli kapcsolatban a felek megtanulták, hogy miként tudnak úgy adni a másiknak, hogy ne áldozzák fel magukat. Megtanulták, hogyan kérjék azt, amire szükségük van, anélkül, hogy a másikat erre nyílt vagy rejtett eszközökkel kényszerítenék. Megtanulták, hogy úgy kötődjenek egymáshoz, hogy közben nem vesztik el magukat. Megtanulták megérteni és elfogadni a másikat és magukat. És megtanulták konstruktívan kezelni a kapcsolat problémáit.

A legtöbb ember azért küzd visszatérő nehézségekkel a kapcsolataiban, azért nem ismeri ezek egészséges kezelését, mert olyanoktól kellett volna megtanulnia, akik ezt igazán maguk sem tudták.

Ez a tréning most egy új tanulási lehetőséget kínál számodra. Azt, hogy új szemmel nézz rá a régi tapasztalataidra, azt, hogy több szempontból megvizsgáld a kapcsolati mintáidat, és azt, hogy megértsd, mi újat tehetsz te. Segítséget kapsz abban, hogy tisztábban lásd a saját szükségleteidet, és azt, hogyan tudod egészségesen kezelni a feléd irányuló szükségleteket. Lehetőséget kapsz arra, hogy felfedezd: miként alakíthatsz ki mélyebb kötődést másokkal úgy, hogy közben egyre inkább saját magad lehess a velük való kapcsolatban.

 

A tréning általában pénteken 16-20 óráig, szombaton 10-19 óráig, vasárnap 10-16 óráig tart.

Helyszín: Budapest

Részvételi díj: 30.000.-Ft.

 

Közeli ismerősöknek nem ajánlom, hogy együtt vegyenek részt a tréningen!

 

Ha a következő program időpontja érdekel, iratkozz fel a Hírlevélre.

FELIRATKOZÁS

 

 

 

 

  Kezdőlap

 

i Magamról

 

  ♠   Mindenkinek
            Saját Út tréning
            Kötődés és szabadság tréning
            Csend program
            Gestalt csoport
          Előadások
   
  ♠  Szakmai képzések
            Csapatok fejlesztése
            Tapasztalati Tanulás
            Gestalt & S zervezetfejlesztés
            Ellenállás kezelése
         Szupervízió Coachoknak
  nmn Eddigi résztvevők, visszajelzések
   
  ♠  Egyéb
   
  ♠  Kapcsolat
   
   
 

Partnerünk