valaszthato

TAPASZTALATI TANULÁS

TRAIN THE TRAINER

 


Szeretettel ajánlom figyelmedbe a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága által szakmailag elismert, 2012-ben hetedik alkalommal induló train the trainer programomat, ahol megtapasztalhatod, hogyan hozható létre sikeresen a csapatok és egyének fejlődése a Gestalt alapú Tapasztalati tanulás által.

 

.

 

A Tapasztalati tanulás egy aktív tanulási és fejlesztési út. A résztvevok a tudást nem a trénertől kapják, hanem saját próbálkozásaik feldolgozásából jutnak új ismeretekhez magukról, egymásról és a világról. Az így megszerzett tudás a korábbinál eredményesebb személyes muködéshez vezet, mert nem elméletekre, hanem a résztvevők saját, tényleges tapasztalataira épül.


Önmagától persze nem minden tapasztalat vezet tanuláshoz. A Tapasztalati tanulás sikere csak kisebb részben azon múlik, hogy mennyire jó és érdekes feladatokat használunk. A tanulás sokkal inkább attól függ, hogy a tréner

 

• miként tudja feltárni a résztvevok szükségleteit akkor, amikor azok többnyire számukra sem tudatosak,
• hogyan képes fizikailag és lélektanilag is igazi kihívássá tenni a feladatait,
• miként tudja megadni a résztvevőknek a szabadságot, miközben neki kell irányítania a folyamatokat,
• hogyan képes a feldolgozást olyanná tenni, ahol nem ő „tolja a szekeret”, hanem egyszerűen „működik a folyamat”,
• milyen tréneri eszközöket használ a felismerések gyakorlatba való átültetésének biztosítására.

 

 

Video

 

Szeretnél többet tudni a Tapasztalati tanulásról?

Kattints ide!

 

„Nagyon sok új élményt jelentett ez a képzés nekem. Egyrészt sokat tanultam magamról, mint tréner és mint vezető is. Másrészt sokat változott a tréneri szemléletem: rájöttem, hogy milyen nagyszerű lehetőségeket tartogat a Tapasztalati tanulás a tréner és a résztvevők számára. Örülök, hogy részt vettem a programon.”


Lőrinczi István ügyvezető, tréner

Outdoor Mission Kft.

 

A PROGRAM RÉSZEI

 

BEVEZETŐ TRÉNING (AJÁNLOTT)

Április 17. , Budapest

• a fejlődés, változás, tanulás és a Gestalt megközelítés,
• a Tapasztalati tanulás folyamata,
• a tapasztalatok megbeszélésének lépései,
• a tanulási motiváció és a felelősség felkeltése,
• a Tapasztalati tanulással dolgozó tréner szerepe.

 

 

KOMPETECIAFEJLESZTŐ TRÉNING (VÁLASZTHATÓ)

Április 23-26., Fényespuszta, bentlakásos

Saját élmény + szakmai feldolgozás
• a személyes tanulás motivációjának megteremtése,
• a bizalom és a tanulási légkör létrehozása,
• a tapasztalatok feldolgozása a kompetenciafejlesztő tréningeken,
• a megakadás és ellenállás kezelése.

 

 

TEAMFEJLESZTŐ TRÉNING (VÁLASZTHATÓ)

Saját élmény + szakmai feldolgozás
Május 7-10., Fényespuszta, bentlakásos
• a csapatépítő és team fejlesztő tréningek felépítése,
• a Tapasztalati tanulás, a fejlődés és változás feltételei,
• a segítő kapcsolat,
• a feldolgozás sajátosságai a csapatépítésben, team fejlesztésben.

 

VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK

  • A Bevezető tréning tartalmazza az alapokat, ezért ezt mindenképpen válaszd,
  • ehhez párosíthatod a Kompetenciafejlesztő tréninget, vagy
  • választhatod a Teamfejlesztő tréninget,
  • dönthetsz úgy is, hogy választod mindkét sajátélményű tréninget és a szakmai feldolgozásukat.

A program Gestalt szemléletű, de nem igényel korábbi gestaltos ismeretet vagy tapasztalatot.
A program elvégzéséről a résztvevők Oklevelet kapnak.


„A képzés során megerősödtem abban, aki vagyok, és amerre a tréneri utam visz, régi
kérdésekre választ kaptam és új kérdésekhez érkeztem. Bárminemű megnyilvánulásom,
kérdésem vagy problémafelvetésem résztvevőként OK volt, ebben a biztonságban lebegni ritka és különleges élményt jelent számomra. Meghallani a saját belső hangom - ez volt az a támogatás, amire a legnagyobb szükségem van, és ezt meg is kaptam.”


Juhász Zsuzsa ügyvezető, tréner
Élményakadémia Egyesület


KINEK AJÁNLOM?


• Olyan trénereknek, akik új utakat és hatékony fejlesztési eszközöket keresnek,
• Tapasztalati tanulással dolgozóknak, akik szeretnék mélyíteni tudásukat,
• azoknak a trénereknek, akik erősíteni akarják strukturált gyakorlataik hatását,
• mindazoknak, akik egyének és csoportok fejlesztésével foglalkoznak (tanácsadók, coachok, szupervízorok, pszichoterapeuták stb.), és eredményesebben szeretnék segíteni klienseiket abban, hogy miként tanulhatnak a tapasztalataikból.

 

MAGAMRÓL


kep seeTanácsadó, tréner, Gestalt szemléletű pszichológus vagyok. A Tapasztalati tanulás és a Gestalt alapjait a kanadai Frank Cardelle több éves Gestalt képzésén tanultam. Ezt követően az USA-ban tanultam a Virginia Satir vezette Avanta Network-ben, később Spanyolországban a Challenge Learning International képezett ki a Tapasztalati tanulással dolgozó outdoor tréningek vezetésére.
Az elmúlt 20 évben több száz Tapasztalati tanuláson alapuló kompetenciafejlesztő és csapatépítő tréninget tartottam vezetőknek. Részt vettem az első magyarországi outdoor tréningcég, a Concordia Outdoor Training szakmai felépítésében és vezetésében. Később az OD Partner vezető trénere és szakmai vezetője voltam, ma saját cégemet, a Sorel Ház-at vezetem.
Személyiségfejlesztő csoportjaimban és tréningeimen a Gestalt, Virginia Satir és a
Tapasztalati tanulás eszközeit használom.


„A képzését szívből ajánlom mindazoknak, akik új impulzusokat vagy felfrissülést keresnek szakmai munkájukhoz.”


Antal Sándor, ügyvezető, tanácsadó, tréner
Antares Csoport Kft.

 

RÉSZVÉTELI DÍJ

 

Ha a választásod

Nonprofit és munkanélküli

 

SzMT és MaG tagok

Többieknek

A Bevezető +
A Kompetenciafejlesztő tréning
(1+4 nap)

56.000.- Ft
+ ÁFA

96.000.- Ft
+ ÁFA

104.000.- Ft
+ ÁFA

A Bevezető +
A Teamfejlesztő tréning
(1+4 nap)

56.000.- Ft
+ ÁFA

96.000.- Ft
+ ÁFA

104.000.- Ft
+ ÁFA

A Bevezető +
A Kompetenciafejlesztő tréning +
A Teamfejlesztő tréning
(1+4 +4 nap)

96.000.- Ft
+ ÁFA

182.000.- Ft
+ ÁFA

196.000.- Ft
+ ÁFA

 

 

TOVÁBBI KEDVEZMÉNY


Részletfizetés, fizetési könnyítés egyéni megállapodás alapján lehetséges. Ha erre van szükséged, bátran jelezd nekem!

 

fÉNYESPUSZTA

A részvételi díj nem tartalmazza az étkezések és a programok szállás költségét. A bentlakásos tréningek turista színvonalú helyszínen lesznek a Mátra egyik csodálatos részén, Fényespusztán. A szállásköltség 2-3 ágyas szobákban 3.700.- Ft/éjszaka. Az étkezés önellátó.

 

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS JELENTKEZÉS


További információkat az iiinfo@borosandras.hu mailen, vagy a 20-9836-540 telefonon kérhetsz. Az eddigi résztvevőkről és visszajelzéseikről itttolvashatsz. Ha jelentkezni szeretnél, küldd vissza az itt letölthető Jelentkezési lapot!

 

A jelentkezés határideje: április 1.

Szeretettel várom érdeklődésedet vagy jelentkezésedet.

 

 

t

 

Vissza a lap tetejére

 

 

 

  ♠   Kezdőlap
  ♠   Mindenkinek
            Saját Út tréning
            Kötődés és szabadság tréning
            Csend program
   
  ♠  Tanácsadó- és trénerképzés
            Csapatok fejlesztése
            Tapasztalati Tanulás Hatékonyan
            Kérdezés- és feldolgozástechnika
            Rendszerszemléletű fejlesztés
  nmn Eddigi résztvevők, visszajelzések
   
  ♠  Szervezetfejlesztés
   
  ♠  Aktuális
   
  ♠  Egyéb
   
  ♠  Kapcsolat